
A cég elsősorban, főtevékenységszerűen is felnőtt képzés- és oktatás céljából alakult. A képzések főként a szépségszakma húzóágazatait érintik: fodrász, kéz-és lábápoló, műkörömépítő illetve masszőr. Emellett ingatlanközvetítő- és értékbecslő- illetve társasházkezelő képzések, valamint lakberendező, virágkötő, gumijavító- és kerékkiegyensúlyozó okj-s képzések szervezésére jogosult a társaság.
A képzéseink a Dunántúl több nagyvárosában folynak: Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg, Szombathely, Tatabánya, Sopron, Mosonmagyaróvár. A csoportokban létszámelőírás nincsen. Gyakran előfordul, hogy nálunk egy szakmában végezettek egy másik szakmára is kedvet kapva folytatják „tanulmányaikat” nálunk. Ezekre a szakmákra is elmondható, hogy un. ”euro-pass„ kiállítása mellett a megszerzett bizonyítvány az unió valamennyi tagállamában konvertálható, külön honosítás nélkül.
Több tanuló – főként a szépségszakmában – Ausztria , Németország, Olaszország, Spanyolország államaiban kamatoztatja a nálunk megszerzett tudását vagy akként, sokszor akként is, hogy már ott élve tapasztalja a szakképzettség hiányát és nálunk szerzi be a szükséges szakképesítését.
Az oktatók szintén felsőfokú végzettséghez, nemegyeszer orvosi – illetve jogi egyetemi képzettséghez kötődnek. A bőrgyógyászat vagy ortopédia kivonatos ismereti a kéz-és lábápolók részére vizsgakövetelmények, de éppúgy munkajogi- és vállalkozási alapismeretek is a számonkérés részét képezik. Egyéb szakmákban pedig a szakmai ismeretek gyakorlati elsajátítására jól prosperáló vállalkozásokkal kooperálva tartjuk képzéseink színvonalát magasan.



