Szépség-Kultúra Gimnázium és Óvoda bemutatása

Bemutatkozás

Rólunk

A cég elsősorban, főtevékenységszerűen is felnőtt képzés- és oktatás céljából alakult. A képzések főként a szépségszakma húzóágazatait érintik.

A képzéseink a Dunántúl több nagyvárosában folynak: Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg, Szombathely, Tatabánya, Sopron, Mosonmagyaróvár. A csoportokban létszámelőírás nincsen. Gyakran előfordul, hogy nálunk egy szakmában végezettek egy másik szakmára is kedvet kapva folytatják „tanulmányaikat” nálunk. Ezekre a szakmákra is elmondható, hogy un. ”euro-pass„ kiállítása mellett a megszerzett bizonyítvány az unió valamennyi tagállamában konvertálható, külön honosítás nélkül.

Több tanuló – főként a szépségszakmában – Ausztria , Németország, Olaszország, Spanyolország államaiban kamatoztatja a nálunk megszerzett tudását vagy sokszor akként is, hogy már ott élve tapasztalja a szakképzettség hiányát és nálunk szerzi be a szükséges szakképesítését.

Az oktatók szintén felsőfokú végzettséghez, nemegyeszer orvosi – illetve jogi egyetemi képzettséghez kötődnek. A bőrgyógyászat vagy ortopédia kivonatos ismereti a kéz-és lábápolók részére vizsgakövetelmények, de éppúgy munkajogi- és vállalkozási alapismeretek is a számonkérés részét képezik. Egyéb szakmákban pedig a szakmai ismeretek gyakorlati elsajátítására jól prosperáló vállalkozásokkal kooperálva tartjuk képzéseink színvonalát magasan.

Mit fogsz tanulni?

A képzést teljesítők többek között képesek lesznek...

  1. Hallgatóközpontúság – Oktatási intézményünk hangsúlyt helyez a hallgatók jogainak teljes körű érvényesítésére és védelmére. A felnőttképzésben résztvevő hallgatók sajátosságait az Iskola figyelembe veszi. Az életkorhoz illeszkedő terhelés, időbeosztás feltételeit következetesen megvalósítja.
  2. A Teljesítmény – Felnőttoktatási Központunk elősegíti és értékeli a jó teljesítmény elérését. Minden feltételt biztosít a Hallgatók számára az eredményességük növelése érdekében. Megpróbálunk minél alacsonyabb létszámban indítani tanfolyamokat, ezzel is segítve a felkészülést a vizsgákra.
  3. Az Intézmény Magas Szintű Képzésének Megvalósítására Irányuló Erőfeszítések – A munkánk célja olyan oktatás közvetítése, melyek a Hallgatók személyiségére, tanulmányi eredményeire, jövőjére, a társadalmi környezetre is pozitív hatást gyakorolnak.

A cég elsősorban, főtevékenységszerűen is felnőtt képzés- és oktatás céljából alakult. A képzések főként a szépségszakma húzóágazatait érintik.

A képzéseink a Dunántúl több nagyvárosában folynak: Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg, Szombathely, Tatabánya, Sopron, Mosonmagyaróvár. A csoportokban létszámelőírás nincsen. Gyakran előfordul, hogy nálunk egy szakmában végezettek egy másik szakmára is kedvet kapva folytatják „tanulmányaikat” nálunk. Ezekre a szakmákra is elmondható, hogy un. ”euro-pass„ kiállítása mellett a megszerzett bizonyítvány az unió valamennyi tagállamában konvertálható, külön honosítás nélkül.

Több tanuló – főként a szépségszakmában – Ausztria , Németország, Olaszország, Spanyolország államaiban kamatoztatja a nálunk megszerzett tudását vagy sokszor akként is, hogy már ott élve tapasztalja a szakképzettség hiányát és nálunk szerzi be a szükséges szakképesítését.

Az oktatók szintén felsőfokú végzettséghez, nemegyeszer orvosi – illetve jogi egyetemi képzettséghez kötődnek. A bőrgyógyászat vagy ortopédia kivonatos ismereti a kéz-és lábápolók részére vizsgakövetelmények, de éppúgy munkajogi- és vállalkozási alapismeretek is a számonkérés részét képezik. Egyéb szakmákban pedig a szakmai ismeretek gyakorlati elsajátítására jól prosperáló vállalkozásokkal kooperálva tartjuk képzéseink színvonalát magasan.

További oldalak

Kapcsolódó oldalaink